Az első magyarországi kamarát Fiumében alapították 1811-ben, ami ugyan nem volt hosszú életű, mert 1814-ben, amikor a Napóleoni hadak kivonultak a térségből meg is szűnt. A Batthyány-kormány 1848-ban kezdeményezte a kamarák megalapítását, amelynek eredményeképpen 1850-ben egy császári pátens rendelkezett a kamarák létesítéséről, ezen belül a Debreceni Kereskedelmi és Iparkamara megalakulásáról is. Innen számítjuk a kereskedelmi és iparkamara létrejöttét, amely már akkor sokat tett a gazdaság fejlesztésérért, vállalkozások elindításáért: közreműködésével jött létre például a pesti áru és értéktőzsde is. A kamarák feladata – kötelező regisztráció mellett − abban az időszakban a kereskedelem és az ipar együttes képviselete volt. Az évtizedek folyamán, hol tekintélyt veszítettek, hol a feladatkörük bővült egyre jobban. Az 1922-dik évi törvény szabályozta a képesítéshez kötött iparok gyárszerű űzésének követelmény-rendszerét és a kamarai szakvizsgák intézményét, illetve később a tisztességtelen verseny kapcsán felmerült vitákban véleményezési jogot, majd tőzsdeszabályozási feladatot adott a kamaráknak. A 1929-33-as a gazdasági válság idején kamarai tanulmányok készültek a válság okairól. A debreceni kamara például külön kiadvánnyal segítette a könyvek alapján történő adóztatást. Egy 1934-ben hozott törvény értelmében már érdekérvényesítési joggal is bírtak. A kamarák, bár 1945 után újra jelentős szerephez jutottak az ország újjáépítésében, az államosítást nem kerülhették el: elvesztették vagyonukat, megszüntették a kamarák önkormányzatát, helyettük centralizáltan létrehozták a Magyar Kereskedelmi Kamarát. Ennek feladatköre 1980-tól folyamatosan bővült az érdekközvetítő, - egyeztető és - képviseleti tevékenység, valamint a nemzetközi kapcsolatok fejlesztésével. A feladatok sokasodása mellett azonban egy 2000 novemberében hatályba léptett törvény alapján önkéntessé vált a kamarai tagság, így a megváltozott feltételekhez kellett kiépíteni a szolgáltató kamarát.