Üdvözöljük a

Projektnyitó rendezvény

honlapján!

-

Projektnyitó rendezvény

Szerző: Szőllősi Nóra| | 2012. július 25.

A Nagyváradi Egyetem Közgazdaságtudományi Kara, a Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara és a Partiumi Keresztény Egyetem 2012. július 24-én, 13 órától, Nagyváradon szervezte meg a FICON című projekt nyitórendezvényét.

 

A projekt nyitóbeszédét Adriana Gurgu dékán asszony tartotta, ezt követően a projektmenedzser (Nagyváradi Egyetem), valamint a második projekt partner (Partiumi Keresztény Egyetem) ismertette a projekt célkitűzéseit, előrehaladását.

 

Daniela Zapodeau, a Nagyváradi Egyetem Közgazdasági Karának dékánhelyettese, projektmenedzser rávilágított a három fő célra. Az első az együtműködés, valamint gazdasági mutatók fejlesztése, illetve az eredmények vállalkozói szférában való bemutatása. A második cél a megfelelő kutatócsoport létrehozása, akik megfelelő tanfolyamokon vesznek részt a gazdasági fertőzés fogalmának pontosabb megismerésével kapcsolatban. A harmadik cél egy kiadvány készítése az eredményekkel kapcsolatban. Az elkészült kutatási anyagok tesztelése a vállalkozások segítségével történik majd kérdőívek kitöltésén keresztül. A projektben résztvevő 10 kutató a Nagyváradi Egyetemről, valamint a Partiumi Keresztény Egyetemről, 3 kutató a Hajdú-Bihar Megyei Kerekedelmi és Iparkamarától, valamint több mint 400 hallgató, és 500 vállalat profitálhat a projektből, a megfelelő információk birtokában hasznos ismeretekre tehet szert. A képzések, tréningek szeptembertől indulnak majd.

 

További információk: Szőllősi Nóra, szollosi.nora@hbkik.hu

 

    

 

Jelen cikk tartalma nem feltétlenül tükrözi az Európai Unió hivatalos álláspontját.

 

Program honlapja: www.huro-cbc.eu és www.hungary-romania-cbc.eu