Üdvözöljük a

Czeglédi Gyula a következő 4 évben a Magyar Fürdőszövetség élén

honlapján!

-

Czeglédi Gyula a következő 4 évben a Magyar Fürdőszövetség élén

A Magyar Fürdőszövetség tavaszi közgyűlését 2014. május 14-15-én tartotta Bükfürdőn. A közgyűlés első napján tisztújításra került sor. A titkos szavazás során az ügyvezető elnöki tisztségre Czeglédi Gyulát, a Magyar Fürdőszövetség volt alelnökét, a Hungarospa Hajdúszoboszlói Zrt. vezérigazgatóját
választották.

                                                 Fotó: Inform Média

 

A választás során több más vezetőségi tag személyében is változás történt. Czeglédi Gyula székfoglaló beszédében számos új tervvel és ötlettel állt elő. A beszédében jelezte, hogy a hatékonyabb működés érdekében a szövetség belső szervezeti munkáját is meg kell újítani. Többek között kiemelte, hogy erősíteni kell a partnerségi kapcsolatot a Nemzetgazdasági Minisztériummal, a Magyar Turizmus Zrt.-vel, a nemzeti turizmus koncepcióban kiemelt szerepet kell kapnia egészségturizmusnak is.
Czeglédi Gyula, a Magyar Fürdőszövetség új ügyvezető elnöke bízik abban, hogy az eddigi fürdőszakmai tapasztalatával segíteni tudja a Fürdőszövetség munkáját.