Üdvözöljük a

Sesztina-díj – aki nem tesz semmit, az lemarad

honlapján!

-

Sesztina-díj – aki nem tesz semmit, az lemarad

Szerző: Kalmár Erika | 2013. május 14.

Patinás múltú cégnek, a Medicor Kéziműszer Zrt. elődjének még 1950-ben lerakták az alapjait. Akkor összesen kilencen dolgoztak abban a gyárban, amely az elmúlt hatvan évben méltán volt büszke a termékeire. Ennek az emberöltőnyi gyártörténetnek aktív részese volt Nagy János, aki hosszú éveken keresztül vezérigazgatóként, majd termeléis igazgatóként veszi részét a vállalat irányításából.

Nagy János a Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara meghatározó tagjaként, küldöttként aktívan részt vett a megye gazdaságának fejlesztésében. Az orvosi kéziműszergyártás területén végzett több évtizedes kiváló munkája, valamint a Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara jó hírnevének öregbítéséért végzett önzetlen munkája elismeréséül, a Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Nagy Jánosnak Sesztina díjat adományozott.

– Nagyon örülök ennek a díjnak, megtiszteltetés számomra, hogy rám gondoltak. Az igazat megvallva, nem voltam hozzászokva, hogy díjakkal ismerjék el a munkámat – mondta Nagy János, akinek az életútja, munkássága 1966-tól kötődik a gyárhoz, hiszen akkor kapott diplomát a Miskolci Nehézipari Egyetem Gépészmérnöki Kar, gépgyártás technológiai szakán. Társadalmi ösztöndíjasként azonnal a Medicor Debreceni Orvosi Műszergyárában kezdett dolgozni. Fejlesztőmérnökként tevékenykedett a műszaki, fejlesztési osztályon.

1972-ben osztályvezető lett a kéziműszergyártás fejlesztési és technológiai osztályán, 1975-ben termelési főosztályvezető beosztást kapott, amelyben feladata a gyár- kézi acélműszer, egyszer használatos injekcióstű, különféle készülékek és orvosi berendezések gyártásának irányítása volt. 1988-ban a Medicor Debreceni Orvosi Műszergyára átalakult Medicor Orvosi Műszeripari Részvénytársasággá, ekkor az átalakult társaság vezérigazgatója lett. 1991-ben, a Medicor Orvosi Műszeripari Rt. igazgatói tevékenysége mellett, megválasztották a Medicor Orvosi Kéziműszer Gyártó és Forgalmazó Kft. igazgatójává is

Irányítása alatt a társaság évek óta eredményesen működött és európai viszonylatban is előkelő helyet foglal el az orvosi kézi műszereket gyártó cégek palettáján.

 

Az eltelt évek alatt a cég különböző minőségi pályázatokon vett részt, termékei elnyerték a Kiváló Áruk Fóruma viselésére szolgáló jogot. Vezetésével a vállalat korszerű irányítási rendszereket alkalmazását vezette be, úgymint TQM, Integrált Vállalatirányítási rendszer, minőségi környezetirányítási-munkavédelmi rendszerek, illetve elnyerte a Nemzeti Minőségi Díjat. – Mi annak idején nem divatból kezdtük el a minőségirányítási rendszer kiépítését. Egyfajta eszközt láttunk benne, úgy gondoltuk, hogy úgy leszünk megbízható partnerei a világ két legfejlettebb piacának, ha belső irányítású rendszereinket is szinkronban hozzuk azzal. Ennek a folyamatnak lett az az eredménye, hogy 2000-ben megkaptuk a Nemzeti Minőségi Díjat. Nem vártuk, hogy majd valaki megcsinálja helyettünk, megcsináltuk. Az ilyen fajta tevékenységekre gondolok, amikor azt mondom, hogy egy cég, amit képes a saját erőforrásaiból megtenni, azt meg is kell tennie – fogalmazott Nagy János.

 

Mint mondta, a mai gazdasági helyzetben nem egyszerű talpon maradni. – Szerintem, a gazdaság túl van a nehezén, ez az irány, amerre most megyünk, jónak tűni. Ebben a helyzetben a legfontosabbnak a tervezhetőséget, a stabilitás megteremtését látom, egy olyan politikai és gazdasági környezet kialakítását, amelyben az importőrök nyugodtan mernek szerződést kötni. Egy szerződésmegkötésekor nem csak a cég megbízhatósága fontos, hanem az országé is – jelentette ki. Hozzátette, hogy a Medicor Kéziműszer Zrt. a korábbi időszak hitelállományának tervszerű csökkentésével az utóbbi években is megőrizte a piaci pozícióit. – Úgy gondolom, hogy az idén a hitelek visszafizetésén túl lesz a cég, így el lehet gondolkozni egy új stratégia kialakításán, mert eddig ugye a stratégia – akár megfogalmazzuk, akár nem – a túlélés volt, a megmaradás. Most már gondolkodhatunk azon, hogy milyen fejlődési pályára állítsuk a céget, mert aki nem csinál semmit, az lemarad. Én bízom benne, hogy a hitelvisszafizetések után a vállalat a saját forrásait a fejlesztésekre tudja majd használni – utalt a jövő feladataira Nagy János, aki saját bevallása szerint sosem tartoztam azok közé a vezetők közé, akik mindig a külső környezetben keresték a hibát, másra mutogattak.  – Én úgy gondolom, hogy amit egy cégnek meg kell tennie, azt mindenféle gazdasági környezetben és minden eszközzel meg kell tennie: a piac megszerzésével is, a vevői igények kielégítésével is, és a vállalat belső életének az irányításával is – tette hozzá.

 

 

Kalmár Erika