Üdvözöljük a

Másfélmilliárd forintos keretösszeggel indul az Ipar 4.0 támogatási program idei kiírása

honlapján!

-

Másfélmilliárd forintos keretösszeggel indul az Ipar 4.0 támogatási program idei kiírása

Szerző: Dr. Kiss András | 2019. május 30.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium által gondozott Ipar 4.0 támogatási program 2019-ben is 1,5 milliárd forint forrással járul hozzá az innovatív újraiparosításhoz, elsősorban az innovációs tevékenységeket és azok eredményeinek ipari alkalmazását helyezve előtérbe - közölte Szigeti Ádám, a tárca innovációért felelős helyettes államtitkára szerdán.

A program az új technológiák mellett új üzleti modellek kialakítását, bevezetését, a nagy hozzáadott értéket termelő szolgáltatások megjelenését is segíti. A támogatás elérhető nagyvállalatok, kis- és középvállalkozások, valamint képző intézmények számára is. Célja az együttműködések és hálózatok kialakításának ösztönzése, ezért a nagyvállalatok számára nyújtott támogatásoknak tovagyűrűző technológiafejlesztési és keresleti hatást kell eredményezniük a kis- és középvállalkozások, startupok, az oktatás-képzés irányába - hangsúlyozta a helyettes államtitkár.

 

Hozzátette: támogatási kérelem benyújtására a meghirdetés napjától, 2019. május 22-étől 2019. június 25-ig van lehetőség. A kérelmek értékelése, a döntéshozatal és a nyertesek kiértesítése, a támogatói okiratok kiadása a tervek szerint még júliusban megtörténik. A projekt végrehajtására és az elszámolásra a kiíró 2020 végéig biztosít lehetőséget.

 

 

Forrás: NKFIH