Üdvözöljük a

A térség turizmusának fellendülésért várják

honlapján!

-

A térség turizmusának fellendülésért várják

2012. július 12.

Az első menetrend szerinti Wizz Air járat június 18-án landolt a debreceni repülőtéren. Ahogyan az ilyenkor szokás, vízsugárral fogadták az érkező gépet. A 180 személyes géppel 172 utas érkezett, tíz százalékuk angol turista volt.

„A menetrend szerinti járattól Debrecen és térségének gazdasági fejlődését, város egészségturizmusának élénkülését, új munkahelyek teremtését, valamint a keleti térség turizmusának fellendülését várjuk – fogalmazott Kósa Lajos, Debrecen város polgármestere az ünnepi eseményen. A járat hetente háromszor közlekedik, hétfőn, szerdán és pénteken, így a charter járatokkal együtt mindennap jelentős forgalom várható a debreceni légikikötőben.

Váradi József a Wizz Air Légitársaság vezérigazgatója köszöntőjében úgy fogalmazott, hogy ennek a járatnak az indítása a legfrissebb példája az anyaországuk, Magyarország iránti elkötelezettségüknek. Ezzel a lépéssel Debrecen is felkerült Európa térképére.

A Wizz Air Légitársaság 2004 óta működik, összesen 78 desztinációba, mintegy 240 útvonalon üzemeltetnek járatokat. A Wizz Air magánvállalatként működik, s összesen 1500 munkatársat foglalkoztat. Arra a kérdésre, hogy látnak-e Debrecenben hosszú távú perspektívát, fizető képes keresletet, Váradi József úgy fogalmazott, hogy Debrecen egy kiemelt és egyedülálló piac Kelet-Magyarországon Szlovákiával

és Romániával határos területekkel, amelyeket eddig nem lehetett légi úton

közvetlenül elérni.  − Terveink szerint megtartjuk majd az ebből a régióból eredő forgalmat, de akár máshol is keresletet teremthetünk nagyon kedvező árainkkal. Hosszú távú terveink vannak a piacon, amit az is bizonyít, hogy három járatra kezdtük meg a jegyértékesítést és a jövőben is figyelemmel kísérjük a további útvonalak beindítására nyíló lehetőségeket ­– mondta a vezérigazgató.

A járat jelenleg is és a jövőben is 80 százalék fölötti kihasználtsággal üzemel. A foglalások aránya nagyjából kiegyenlített a két utazási irány között, ami azt jelenti, hogy a szolgáltatás jelentősen hozzájárul a külföldről Magyarországra irányuló turizmus fejlesztéséhez, ami hasznos a régió számára.

Az első járat leszállásakor bejelentették, hogy 2012 telétől elindul az Eindhoven, illetve Milano-Malpensa járat is. Már ezekre is lehet jegyet foglalni. − Úgy gondoljuk, hogy ezek a desztinációk az üzleti céllal utazók és a turisták számára is hasznos, és ezáltal népszerű útvonalak lesznek – tette hozzá Váradi József.

A debreceni repülőtér üzemeltetési jogával a Xanga cégcsoport rendelkezik. Herdon István, a cég vezetője szintén rajta volt az első debreceni gépen. – Készültünk a járat indítására, hiszen az elmúlt másfél évben jelentős fejlesztéseket hajtottunk végre, mint a személyi, mind az eszközállomány tekintetében. Mindezek mellett nagyon nagy kihívás volt a reptér dolgozóinak a menetrend szerinti járat elindítása – fogalmazott.