On-line pénztárgépek bevezetése előadás - HELYSZÍNVÁLTOZÁS!!

2013. május 24.

A  Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara által, 2013. május 28. napján 09:00 órától megrendezésre kerülő,  "On-line pénztárgépek bevezetése" című szakmai előadás nagy érdeklődésére való tekintettel szeretnénk tájékoztatni, hogy a rendezvény helyszínét meg kellett változtatnunk.

ÚJ HELYSZÍN:
ÁSZ Rendezvényház
4031-Debrecen, Böszörményi út 218/C.

A következő link alatt találja meg az ÁSZ Rendezvényházat a térképen:
http://www.aszrendezvenyhaz.hu/hu/statikus/elerhetosegeink-56

Afrika fórum és üzleti találkozók

2013. május 23.

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara a Nemzetgazdasági Minisztériummal, a Nemzeti Külgazdasági Hivatallal közös szervezésben Afrika Fórumot szervez 2013. június 7-én 9 órától.

Támogatás vállalkozóknak

2013. május 23.

Összesen 5 milliárd forintra pályázhatnak azok a fiatalok, akik vállalkozást akarnak indítani Magyarországon. Az igényelhető támogatás összege egyéni vállalkozónként és mikrovállalkozásonként 3 millió, társas vállalkozás esetén pedig 6 millió forint vissza nem térítendő hozzájárulás lehet.

Bezárják az adó-kiskapukat - szigorítana az EU

2013. május 22.

A tagállamoknak közösen kellene a felére leszorítani a be nem hajtott adók 2020-ig ezermilliárd euróra hízó összegét, határozott az Európai Parlament (EP) egy ma elfogadott állásfoglalásban. A képviselők közös fellépést sürgetnek az adóparadicsomok ellen, a kiskapuk bezárására és az agresszív adótervezés ellen - közölte az EP magyarországi tájékoztatási irodája.

A vártnál jobb GDP-adat ellenére sem növekedhet idén a gazdaság

2013. május 21.

A GKI Gazdaságkutató Zrt. a vártnál jobb első negyedéves GDP-adatok ellenére sem változtatta meg előrejelzését, és továbbra is a gazdaság stagnálását prognosztizálja az idei évre. Az idei évre várt stagnálás néhány tizedszázalékos növekedést és csökkenést is jelenthet, többek között az időjárástól és ezzel összefüggésben a mezőgazdaság teljesítményétől függően – írja blogbejegyzésében a gazdaságkutató.

Öt százalékra emelték a kamattámogatást

2013. május 21.

A kormány 2013. május 1-jétől 5 százalékra emelte a Széchenyi Beruházási Hitel, az uniós pályázatokhoz igényelhető Széchenyi Önerő Kiegészítő Hitel és Széchenyi Támogatást Megelőlegező Hitel konstrukciókhoz biztosított kamattámogatást.

 

 

 

„On-line pénztárgépek bevezetése”

2013. május 15.

Tisztelettel meghívjuk Önt, a Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara által szervezett „On-line pénztárgépek bevezetése” című szakmai tájékoztató előadásra.

Az építőipari lánctartozások visszaszorításáért

2013. május 14.

A lánctartozások visszaszorítása érdekében szigorodnak az építőipari kivitelezőkkel szemben alkalmazható szankciók. Az MKIK 2013. július 1-től - az alvállalkozó által bejelentett nemfizetési jelzése alapján - törli a vállalkozó kivitelezőt a nyilvántartásból, az építőipari lánctartozás megakadályozását segítő intézkedésekről szóló 109/2013 (IV.9.) kormányrendelet szabályozásának megfelelően.

Sesztina-díj – aki nem tesz semmit, az lemarad

2013. május 14.

Patinás múltú cégnek, a Medicor Kéziműszer Zrt. elődjének még 1950-ben lerakták az alapjait. Akkor összesen kilencen dolgoztak abban a gyárban, amely az elmúlt hatvan évben méltán volt büszke a termékeire. Ennek az emberöltőnyi gyártörténetnek aktív részese volt Nagy János, aki hosszú éveken keresztül vezérigazgatóként, majd termeléis igazgatóként veszi részét a vállalat irányításából.

60 milliárdos pluszadót tervez a kormány

2013. május 13.

A Vidékfejlesztési Minisztérium a 2014-es választások utánra halasztotta az italospalackokra kirótt 30 forintos betétdíj bevezetését. Bár a törvény már majdnem teljesen elkészült, Illés Zoltán környezetügyért felelős államtitkár szerint komoly érdekellentétek vannak a háttérben, ezért a rendszer kiépítését megelőzően további egyeztetéseket folytatnak az érintett ágazatok szereplőivel. A mai termékdíjak viszont várhatóan emelkedni fognak, és az érintett termékek köre is bővül - írja az Index.hu.

Megy össze az építőipar, eddig hétezer állás szűnt meg

2013. május 23.

Az építőipari ágazat nem áll messze attól, hogy több építőanyag gyártása teljesen megszűnjön Magyarországon. A tégla-, cserép- és betoniparban dolgozók létszáma 14 ezer főről 7 ezerre csökkent.

RENATA – Regionális Női Atipikus Alkalmazások

2013. május 22.

A Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara és a Tudásklaszter NKft. ezúton tisztelettel meghívja Önt a RENATA – Regionális Női Atipikus Alkalmazások c. projekt keretében megrendezésre kerülő csoportos tájékoztatóra.

Londoni elemzők: kedvező fordulat

2013. május 22.

Londoni pénzügyi elemzők keddi értékelései szerint az év eleje óta számottevően lassult a nyugat-európai tulajdonos bankok által a közép- és kelet-európai érdekeltségeknek nyújtott finanszírozások szűkítési folyamata, és ez a kedvező fordulat különösen Magyarországon érződik.

Még igényelhetõ támogatás az IPARJOG_12 pályázat keretében

2013. május 21.

Több mint két hónap és jelentős kihasználatlan pénzügyi keret áll mindazon érdeklődők rendelkezésére, akik iparjogvédelmi oltalomszerzéshez kívánnak támogatást szerezni. Az Új Széchenyi Terv keretében a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség 2012. november 9-én meghirdette az IPARJOG_12 című pályázatot, amelynek keretében vissza nem térítendő támogatás igényelhető szellemi alkotások hazai és külföldi iparjogvédelmi oltalmának megszerzéséh

XVII. Hajdúdorogi Vállalkozói Napok és Termékkiállítás

2013. május 21.

A Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Hajdúdorogi Szervezete, együttműködve Hajdúdorog Város Önkormányzatával idén is megrendezi a XVII. Hajdúdorogi Vállalkozói Napok és Termékkiállítást.

A 2013. évben 17. alkalommal megrendezendő kiállítás a régiónk településein működő cégek, vállalkozások számára biztosít bemutatkozási lehetőséget, továbbá kiváló alkalmat teremt a gazdasági kapcsolatok erősítésére és új kapcsolatok építésére. A kiállítást minden évben szakmai előadások is színesítik. A vállalkozói napok időpontja és helyszíne egybeesik a „Hajdúdorogi Városnap” szórakoztató és kulturális rendezvényeivel.

Csík Expo Nemzetközi Kiállítás

2013. május 15.

A Nemzetgazdasági Minisztérium döntése alapján a Nemzeti Külgazdasági Hivatal által 2012-ben meghirdetett kereskedelemfejlesztési pályázat keretén belül az MKIK Magyar-Román Tagozat egy önálló információs kamarai standdal vesz részt a Csík Expo Nemzetközi Kiállítás és Vásáron, Csíkszeredán, 2013. május 23-26-ig.

Itt a történelmi rekord - ennyivel nőttek az árak

2013. május 14.

A Napi Gazdaság elemzői konszenzusával megegyező szintre, 1,7 százalékra mérséklődött áprilisban az éves árindex, ezzel a hazai infláció történelmi mélybe esett. Áprilisban a fogyasztói árak 1,7 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban. Mind a háztartási energiáért, mind a tartós fogyasztási cikkekért kevesebbet kellett fizetni, mint egy éve - áll a KSH legfrissebb jelentésében.

 

 

 

Tavaszi Konferenciasorozat

2013. május 14.

Az ország 19 megyéjében zajló átfogó rendezvénysorozat célja a megvalósítási szakaszban fellépő, intenzív kooperációt igénylő kérdésekben való támogatás, és a területi illetőségű fejlesztéspolitikai aktualitásokkal kapcsolatos tájékoztatás. Az egyes konferenciák alkalmával a szakértő előadók mellett tanácsadóink is rendelkezésre állnak minden kedves érdeklődő számára.

A konferenciákon való részvétel a regisztrációt követően ingyenes.

Nagy érdeklődés kísérte az idei Európa Napot

2013. május 13.

Az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete, az Európai Parlament Tájékoztatási Irodája és a Europe Direct Hálózat által szervezett, egészMagyarországra kiterjedő rendezvénysorozatának részeként került sor május 4-én  a debreceni napra.